A Pilote képregényei

A Pilote képregényei

A Pilote képregényei

A francia képregénylapok történetét bemutató sorozatunk negyedik kötete szeptember 27-én jelenik meg, a képregényfesztiválra. Ahogy a korábbiak, ez is A5 méretű, színes borítóval és fekete-fehér belső tartalommal. A 156 oldalas kiadványt Bayer Antal állította össze, fogyasztói ára 1.800 forint.

Ha csak arról lenne híres a Pilote képregényújság, hogy ebben a lapban közölték először Asterix és Obelix, Blueberry hadnagy, Valérian és Laureline kalandjait, és hogy itt vált igazán ismertté Lucky Luke és Iznogoud, Moebius, Gotlib és Enki Bilal, már érdemes lenne megírni a magazin történetét. De a Pilote ennél sokkal többről szól, hiszen harmincéves létezése alatt meghatározó szerepet játszott a francia képregény fejlődésében. A Pilote 1959 és 1989 közötti szerkesztőinek és alkotóinak a munkája nagyban járult hozzá ahhoz, hogy a képregény felnőtté váljon, fontos tömegkulturális jelenségként tekintsenek rá, és a művészeti ágak között is kellő elismerést kapjon.

A kiadvány első megjelenésük sorrendjében mutatja be a Pilote fontosabb képregényeit, összefoglalva főbb szereplőiket és motívumaikat, valamint alkotóik életpályáját.

Címlap:

bayer_pilote_kepregenyei.jpg

Mintaként az Asterixet bemutató oldalak:

Morales-De Cubellis: Visszatérés Berlinbe

Morales-De Cubellis: Visszatérés Berlinbe

Morales-De Cubellis: Visszatérés Berlinbe

Idei első újdonságunkkal folytatjuk a decemberben megkezdett thriller/noir vonalat. Második olasz képregényünk írója és társrajzolója Paolo Morales, akinek ez volt az utolsó munkája. A 112 oldalas fekete-fehér történet eredetileg a Bonelli kiadónál jelent meg 2013-ban.

A kiadvány a március 15-i képregénybörzére jelenik meg, 250 példányban. Az esemény után szokásos partnereinknek lesz megvásárolható. A borítóár 2.275 forint, ebből rendezvényeken 10-15 százalékos engedményt adunk.

berlino_borito.jpg

A fal már régen ledőlt, de a múlt árnyékai még mindig kísértenek a német fővárosban. Egy fiatal oknyomozó újságíró szemtelen kérdéseivel életveszélybe sodorja magát, egy bérgyilkos gyanús körülmények között zuhan a mélybe, a nyomozás vezetésével megbízott ügyésznő munkáját láthatatlan kezek akadályozzák. És közben visszatért Berlinbe egy idősődő úr, akit pont a fal ledőlése napján láttak itt utoljára.

berlin_prev1.jpg

berlin_prev2.jpg

berlin_prev3.jpg

berlin_prev4.jpg

 

Bogacz-Stefaniec: NOIR

Bogacz-Stefaniec: NOIR

Bogacz-Stefaniec: NOIR

Hosszabb szünet után adunk ki újra lengyel képregényt, méghozzá a krimi-thriller-noir kategóriát gazdagítva. Az A4-es méretű, 112 oldalas fekete-fehér kiadvány borítóára 3.000 forint. Bemutatkozásakor, a december 15-i Hungarocomixon és további rendezvényeken 10-15 százalékos engedményre lehet majd számítani. Az esemény után szokásos partnereinknél is kapható lesz.

Az erőszakos jelenetek és a helyenként durva nyelvezet miatt 16 év fölötti olvasóknak ajánljuk.

noir_borito.jpg

A NOIR egy krimi. A NOIR egy család, Norman, Oskar, Iza és Robert története. A nyugdíj előtt álló rendőr Normant elhagyta a felesége. Fiaival, a sikeres krimiíró Roberttel és a semmirekellő nőcsábász Oskarral hetente egyszer jönnek össze, egy közös lőgyakorlaton. Robert orvos felesége, Iza rengeteget túlórázik, és a gyanakvó férj által felfogadott magándetektív most kiderítette, hogy ilyenkor éppen Oskarral találkozgat.

Robert írja legújabb, NOIR című bűnügyi regényét, és írja a család történetét is, amelyben ő maga az aktív főszereplő. A cselekmény hamar eldurvul, és ahogy narrátorunk megjósolta, keserű véget ér. De vajon az író Robert azonos saját teremtményével, és melyikük az, aki bejelent egy gyilkosságot?

Bogacz és Stefaniec művét 2013-ben megválasztották az év legjobb lengyel képregényének.

noir_prev1.jpg

noir_prev2.jpg

noir_prev3.jpg

Barbato-Freghieri: A végzet türelme

Barbato-Freghieri: A végzet türelme

Barbato-Freghieri: A végzet türelme

A 2019. december 15-i Hungarocomixon mutatkozik be kiadónk első olasz képregénye, amellyel egyben a mostanáig eléggé elhanyagolt krimi/thriller/noir kategóriában is szeretnénk növelni a kínálatot. A 112 oldalas fekete-fehér történet eredetileg a Bonelli kiadónál jelent meg 2013-ban.

A kiadvány 250 példányban jelenik meg, és az esemény után szokásos partnereinknek lesz megvásárolható. A borítóár 2.275 forint, ebből rendezvényeken 10-15 százalékos engedményt adunk.

vegzet_turelme.jpg

Lees: Wilhelmina

Lees: Wilhelmina

Lees: Wilhelmina

Peter Lees Walmesley (1908-1942) a Daily Express számára készített hetente három alkalommal képsorokat "Our Wilhelmina" címen, 1933 és 1940 között. Ezekből néhány még a harmincas években eljutott Magyarországra is, a Képes Pesti Hírlap és a Színházi Élet humorrovatában voltak láthatók.

Kiadványunk, amely az október 13-ig képregénybörzére jelenik meg, 64 oldalnyi válogatást tartalmaz ezekből  a párbeszédek nélküli fekete-fehér képsorokból, amelyek kordokumentumként is érdekesek. A kis kötet A5-ös fekvő méretű, ára 1.500 forint, a rendezvényen 1.200 forint.

wilhelmina.jpg

Bátorfi Ada: Kell, hogy legyen kiút

Bátorfi Ada: Kell, hogy legyen kiút

Bátorfi Ada: Kell, hogy legyen kiút

Bátorfi Ada első képregénye az október 13-i képregénybörzére jelenik meg kiadónk gondozásában. A 24 oldalas, színes kiadvány ára 1.200,  a börzén 1.000 forint. Az A5-ös méretű füzetből magyar és (kisebb példányszámban) angol változat is készült.

batorfi_kiut.jpg

"Darlene-nak nincs könnyű dolga. Családjában mindenki a saját neurózisával küzd, a kislány védtelenül áll ezeknek a pusztító erőknek a viharában. Mint a magdeburgi félgömböket a nyolc-nyolc ló, úgy próbálják szétszakítani személyiségét az ellentétes erők: az elhízás és éhenhalás rémképe, az egymást némán gyűlölő apa és anya, valamint a mindenáron megfelelés és az integritás megőrzésének szándéka. Szenvedése családi kontextusban értelmezhető igazán, így mellékszálként bepillanthatunk a szülők személyes poklaiba is, amelyek tüzét a vágyott és a megélt élet közötti feszültség táplálja.

Vajon fel tudja-e dolgozni Darlene anyjához fűződő mérgező kapcsolatát? Talpra tud-e állni a gyermekkori traumákból? Megtalálja-e a címben ígért kiutat? Bátorfi Ada első képregénye, amely egyben diplomamunkája is, egy lehetséges képregényrajzolói pálya nulladik kilométerköve. Mert noha az álom szimbolikával pszichoterápiás csoportfoglalkozássá alakult busz a képregény záróképe, az igazi utazás csak most kezdődik."

Csordás Dániel Alfabéta-díjas képregényrajzoló, Ada vezetőtanára a Metropolitan Egyetemen

batorfi_kiut1.jpg

batorfi_kiut2.jpg

batorfi_kiut3.jpg

 

 

 

 

Nicolas Mahler: Goldgruberné és a művészetelmélet

Nicolas Mahler: Goldgruberné és a művészetelmélet

Nicolas Mahler: Goldgruberné és a művészetelmélet

Harmadik osztrák képregényünk a május 12-i képregényfesztiválra jelenik meg. Nicolas Mahler "Die Goldgruber Chroniken" című kötetéből válogatott ki néhány fejezetet egy exkluzív magyar nyelvű kiadáshoz. A kiadvány 88 fekete-fehér oldalt tartalmaz, ára 2.000 forint, a rendezvényen engedményt adunk rá. Mahler jelen lesz a fesztiválon és dedikálja a kötetet.

mahler_goldgruberne.jpg

A Pif-Gadget képregényei

A Pif-Gadget képregényei

A Pif-Gadget képregényei

A francia képregénylapok történetét bemutató sorozatunk harmadik kötete május 12-én jelenik meg, a képregényfesztiválra. Ahogy a korábbiak, ez is A5 méretű, színes borítóval és fekete-fehér belső tartalommal. A 104 oldalas kiadványt Bayer Antal állította össze, fogyasztói ára 1.500 forint.

Ez a kötet a "Vaillant képregényei, 1945-1969" szerves folytatása, a lap cím- és profilváltásától egészen a leállásáig, 1993-ig követi a történetét. A kiadvány első megjelenésük sorrendjében mutatja be a Pif-Gadget fontosabb képregényeit, összefoglalva főbb szereplőiket és motívumaikat, valamint alkotóik életpályáját.

Címlap:

bayer_pifgadget.jpg

Mintaként a Docteur Justice-t bemutató oldalak:

Marabu: Csöpögő könnycsöppök

Marabu: Csöpögő könnycsöppök

Marabu: Csöpögő könnycsöppök

csopogo_konnycsoppok_borito.jpg

Az április végi könyvfesztiválra jelenik meg Marabu következő képregénye. A latin-amerikai szappanoperák világát megidéző poénok egy része a Kretén humormagazinban jelent meg, a többi eddig kiadatlan volt.

"Okozzon magának függőséget! Legyen sorozatfüggő! Merüljön el a titkos vágyak örvénylő mélyében,, engedje, hogy magával sodorja a szerelem áradón hömpölygő bűvfolyama, hagyja, hogy szívét magával ragadja a szappanoperák csillámló varázsvilága, ugorjon fejest (talpast, seggest, ízlés dolga) a Csöpögő könycsöppök szívünket megkönnyeztető álomvilágába!"

24 oldal, 148x148 mm méret, színes füzet. Fogyasztói ára 1200 forint, rendezvényeken engedményt adunk.

csopogo_prev1.jpg

csopogo_prev2.jpg

Majomdaráló 4

Majomdaráló 4

Majomdaráló 4

majomdaralo4.jpgÁprilis végén, a könyvfesztiválra jelenik meg Madarász Gergely Majomdaráló-sorozatának következő kötete. Az 52 oldalas, A5 méretű kiadvány fogyasztói ára 1.200 forint, rendezvényeken kedvezményesen árusítjuk.

majom4_prev1.jpg

majom4_prev2.jpg

majom4_prev3.jpg

A Journal de Tintin képregényei

A Journal de Tintin képregényei

A Journal de Tintin képregényei

A francia képregénylapok történetét bemutató sorozatunk második kötete januárban jelenik meg. A Vaillant történetéhez hasonlóan A5 méretű, színes borítóval és fekete-fehér belső tartalommal. A 144 oldalas kiadványt Bayer Antal állította össze, fogyasztói ára 1.600 forint.

Címlap:

bayer_tintin.jpg

Farkas-Duval-Pécau: Akasztottak balladája

Farkas-Duval-Pécau: Akasztottak balladája

Farkas-Duval-Pécau: Akasztottak balladája

A Hungarocomixra jelenik meg ez a különleges, 120 oldalas, A4-es méretű, fekete-fehér képregény, Farkas Lajos első magyar nyelvű albuma. A két, összefüggő történet eredetileg franciául jelent meg a Delcourt kiadó Jour J című sorozatában.

A sorozat konceptjéről:  "Mi lett volna, ha másképp alakul a törté­ne­lem? Ha az amerikaiak helyett az oroszok lépnek elsőként a Holdra? Ha a hidegháború központja nem Berlin, hanem Párizs? Ha a dallasi merénylet 1973-ban történik, és nem 1963-ban? Ha Német­ország nyeri meg az I. Világháborút? Ha 1968-ban a lázadó diákok átveszik a hatalmat Francia­országban? Ha Miklós cár uralmát az anarchisták döntik meg 1917-ben? Ha egy bizonyos napon nem pont úgy alakulnak a dolgok – ezt az alapötletet járja körbe a Jour J, avagy Aznap című sorozat."

A történet: "1473: A nagy pestis pusztítása után a francia király­ság a mali birodalom befolyása alá került. A ke­resz­tény templo­mokat bezárták, egyre szélesebb körben terjed a zöld isten kultusza. A császár küldötte, Mansza Musza nagykövet Párizsba igyek­szik, ahol a főrendek tanácsa új királyt vá­laszt. Útján védel­mére szerződik Jeanne, a Fehér Kompánia kapi­tá­nya, ám meglehet, valaki másnak a tervét is végre kell hajtania."

A történeteket Fred Duval és Jean-Pierre Pécau írta Fred Blanchard közreműködésével, a rajzokat Farkas Lajos készítette. Eredeti címek: La ballade des pendus és Le dieu vert.

Farkas Lajos jelen lesz a december 2-i Hungarocomixon, és dedikálja az albumot. A képregény 300 példányban jelenik meg, csak rendezvényeken és néhány partnerünknél lesz kapható. Fogyasztói ára 3.600 forint, a Hungarocomixon kedvezményesen árusítjuk.

akasztottakballadaja.jpg

süti beállítások módosítása