Grafitember: Jelentkezik a Cinege utca!

Grafitember: Jelentkezik a Cinege utca!

Grafitember: Jelentkezik a Cinege utca!

A népszerű Napirajz alkotója, Merényi Dániel alias Grafitember 2019 óta készít egy közéleti témájú képregényt a Népszava számára, ebből állítottunk össze egy 30 oldalas válogatást. A fekvő A5 méretű fekete-fehér füzet a március 13-i képregénybörzén mutatkozik be. A rendezvényen kedvezményes áron, 400 forintért lesz kapható.

Címlap és két oldalnyi előzetes.

cinege_borito.jpg

A Journal de Spirou klasszikus képregényei

A Journal de Spirou klasszikus képregényei

A Journal de Spirou klasszikus képregényei

A francia képregénylapok történetét bemutató sorozatunk ötödik kötete március 13-án jelenik meg, a fővárosi képregénybörzére. Ahogy a korábbiak, ez is A5 méretű, színes borítóval és fekete-fehér belső tartalommal. A 156 oldalas kiadványt Bayer Antal állította össze, fogyasztói ára 2.500 forint.

Francia képregénytörténeti sorozatunk ötödik része egy olyan újságról szól, amely kevés megszakítással 1938 óta folyamatosan jelenik meg hetente, lapzártánkkor már bőven elhagyta a 4300. számot. Kiadványunk a legismertebb és a magyar olvasók számára különösen érdekes sorozatokat mutatja be, a 2000 előtti időszakra koncentrálva. A Journal de Spirou az évtizedek során olyan klasszikus képregényfigurák otthona volt, mint Spirou és Fantasio, a Hupikék Törpikék, Lucky Luke, Jerry Spring, Natacha, Gaston, Yoko Tsuno, Buck Danny, Isabelle, XIII, Sammy, Sibylline, Papyrus, a Kórházi Tündérkék vagy a Green Manor klub tagjai. .

A kiadvány első megjelenésük sorrendjében mutatja be a Journal de Spirou fontosabb képregényeit, összefoglalva főbb szereplőiket és motívumaikat, valamint alkotóik életpályáját.

Címlap:

spirou_prev0.jpg

Ízelítőül két sorozat rövid történetét mutatjuk be.

G. M. Payne: Portland Bill

G. M. Payne: Portland Bill

G. M. Payne: Portland Bill

A 2021. november 28-i Hungarocomixra jelenik meg idei utolsó újdonságunk. Fekvő A5 méretű, fekete-fehér, 24 oldalas kiadvány, borítóára 900 forint. Elsősorban rendezvényeken árusítjuk, ahol kedvezményt adunk rá.

A kiadvány nálunk elfogyott, terjesztőknél még kapható. Utánnyomása ebben a formában nem várható.

portlandbill.jpg

Az Áller Képes Családi Lapjában 1924 és 1926 között név nélkül szerepelt ez a képregényfigura, akit eredetileg
Portland Billnek, később Butterfly Billnek hívtak a Butterfly című brit hetilapban. Gilbert Morris Payne (1879-1926) karaktere eleinte egy fegyházból szabadult, de jó útra tért alak volt, első neve is az Anglia déli partjánál található Portland szigeten a mai napig működő börtönre utal. Payne 1907-ben alkotta meg Portland Billt, a névváltásra
az 1910-es évek közepén kerülhetett sor. Butterfly Bill kalandjai az alkotó haláláig jelentek meg a Butterflyban.

Mühlbeck Károly képregényes fejlécei

Mühlbeck Károly képregényes fejlécei

Mühlbeck Károly képregényes fejlécei

A 2021. novemberi képregényes rendezvények, a Szegedi Képregényfesztivál és a budapesti Hungarocomix alkalmából jelenik meg ez a kis 24 oldalas fekete-fehér kiadvány, fekvő A5 méretben, igen alacsony példányszámban.

A kiadvány nálunk elfogyott, terjesztőknél még vannak példányok. Utánnyomása valamilyen formában elképzelhető.

muhlbeck_kepregenyes_fejlecek.jpg

Mühlbeck Károly (1869-1943), akit a legtöbben valószínűleg Sebők Zsigmond Mackó úr könyveinek és Gárdonyi Géza Göre Gábor sorozatának illusztrátoraként ismernek, hosszú pályája során több száz kötethez készített rajzokat, és rengeteg újságnak is dolgozott. Herczeg Ferenc lapjánál, az Uj Időknél alakított ki egy teljesen egyéni műfajt, amelyet fej- lécnek nevezett. Ezek a keskeny csíkok sokszor egyetlen rajzból álltak, máskor több képből tevődtek össze. A fejlécek többsége életkép volt, amelyekben Mühlbeck személyes megfigyeléseit rögzítette vagy gondolta tovább. A művésznek kivételes tehetsége volt ahhoz, hogy akár egyetlen rajzzal is elmeséljen egy teljes történetet, néhány képben körbejárjon egy témát. Néha pedig olyan képsorokat készített, amiket ma már habozás nélkül nevezünk képregénynek. A több száz fejlécből azokat válogattuk össze ebbe a kis gyűjteménybe, amelyek a leginkább megfelelnek ennek a meghatározásnak, ezzel tisztelgünk a magyar képregény egyik fontos előfutára előtt.

J. Jacques Rousseau: Ploume úr és Mouche úr

J. Jacques Rousseau: Ploume úr és Mouche úr

J. Jacques Rousseau: Ploume úr és Mouche úr

A 2021. novemberi képregényes rendezvények, a Szegedi Képregényfesztivál és a budapesti Hungarocomix alkalmából jelenik meg ez a kis 24 oldalas fekete-fehér kiadvány, fekvő A5 méretben, igen alacsony példányszámban.

A kiadvány nálunk elfogyott, terjesztőknél még előfordulnak példányok. Utánnyomása nem várható.

rousseau_ploumemouche.jpg

J. Jacques Rousseau (1886-1948) sok könyvet és újságot illusztrált a 20. század első felében. 1930-től jelentek meg képregényei az Ouest-Eclair című francia vidéki napilapban. Előbb gyerekeknek készített heti folytatásos kalandtörténeteket, majd többnyire szöveg nélküli, napi képsorokat rajzolt. Kötetünk az utóbbiakból válogat.

Halter András: Kultember

Halter András: Kultember

Halter András: Kultember

A 45. Fővárosi Képregénybörze alkalmából, 2021. október 31-én megjelenő új kiadványaink egyike ez a gyűjteményes kiadás. 48 oldal, fekete-fehér, A5-ös méret. 150 példányban készül, fogyasztói ára 2000 forint, rendezvényeken engedményt adunk.

halter_kultember.jpg

"Kultember fotózsurnalisztaként szinte mindenről van véleménye, minden érdekli, a politikától kezdve a művészeteken át a fifilozófifiáig. Van, amikor őt magát láthatjuk ebben a szerepben, aktív cselekvőként, és van, amikor nem jelenik meg a képkockákon. De minden alkalommal megpróbálja felfedni az általa tapasztalt jelenségek fonák oldalát. Teszi ezt humorral, fanyarul, olykor szomorúan konstatálva az őt érő hatásokat.

Számomra egy kicsit akkor halt meg, amikor a Magyar Nemzetnél egyszer csak elfelejtettek szólni, hogy többé már nem jelenik meg a kulturális rovatban. Helyét átvette egy keresztrejtvény. Élt négy és fél évet, 2009-től 2013-ig. Rajtam kívül még születését és életét Halász Géza karikaturistának és Tóth Szabolcs akkori főszerkesztőnek köszönhette. Nekik mindig hálás leszek érte.

Kultember emléke most ezeken a lapokon keresztül él tovább. Illetve egy kicsit bennem, meg az új, Időkalandorok főszereplőjében is."

Halter András

 

kultember_prev1.jpg

kultember_prev2.jpg

kultember_prev3.jpg

Sajdik Ferenc: Nagy emberek kis történetei

Sajdik Ferenc: Nagy emberek kis történetei

Sajdik Ferenc: Nagy emberek kis történetei

A 45. Fővárosi Képregénybörze alkalmából, 2021. október 31-én megjelenő új kiadványaink egyike ez a gyűjteményes kiadás. 60 oldal, fekete-fehér, fekvő A5-ös méret. 150 példányban készül, fogyasztói ára 2000 forint, rendezvényeken engedményt adunk.

sajdik_nagyemberek.jpg

Nemes Zoltán: Orpheus az alvilági

Nemes Zoltán: Orpheus az alvilági

Nemes Zoltán: Orpheus az alvilági

A 45. Fővárosi Képregénybörze alkalmából, 2021. október 31-én megjelenő új kiadványaink egyike ez a gyűjteményes kiadás. 48 oldal, fekete-fehér, fekvő A5-ös méret. 100 példányban készül, fogyasztói ára 2000 forint, rendezvényeken engedményt adunk.

2023. november: a kiadvány elfogyott, terjesztőknél még fellelhető. Utánnyomás nem lesz.

nemes_orpheus.jpg

Bayer Antal: Magyar strip - képsorok a 20. századi hazai sajtóban

Bayer Antal: Magyar strip - képsorok a 20. századi hazai sajtóban

Bayer Antal: Magyar strip - képsorok a 20. századi hazai sajtóban

Jucikát, Kajlát és a Dodókat minden képregénykedvelő ismeri, Henye Henrik, Kartárs Károly vagy Pipi a görl neve viszont csak keveseknek mond valamit. A magyar sajtó tele van elfeledett képsorokkal, ezeknek az újbóli felfedezésére hívja az olvasót gazdagon illusztrált kiadványunk, amely áttekinti a comic strip műfajának kialakulását és hazai megjelenési formáit.

Az 52 oldalas kiadvány a 2021. június 26-i Képregényteraszon lesz először kapható, ezt követően bekerül szokásos partnereink webshopos kínálatába. Borítóára 2.600 forint, amiből rendezvényeken kedvezményt adunk.

Frissítés: a kiadvány jelenleg nem kapható nálunk, utánnyomása később várható.

bayer_magyarstrip.jpg

Tartalomjegyzék:
- Bevezető
- Egy amerikai történet
- A comic strip átkelése az óceánon
- Comic stripek Magyarországon
- Az első magyar képsorok
- Honti Nándor, az első magyar képregényrajzoló
- Magyar képsorok a két háború között
- Egy magyar comic strip Amerikában
- A közéleti képsorok fénykora
- Ártalmatlannak vélelmezve
- A Kádár-korszak képsorai
- A 20. század utolsó magyar stripjei
- Zárszó
- Megjelenési ranglista
- Tárgymutató

Az illusztrációkkal bemutatott magyar képsorok:
Bolond Miska, Mühlbeck Károly fejlécei, A XIII. kerületi reálgimnázium, Nagyapó mozgószínháza, Séta Álomországban, Tréfás természetrajz, Puki és Muki, Mokány Peti, Ütött Péter és Kopott Pál, Cseber Jancsi és Veder Pista, Vitéz Pista hőstettei, a Mátyás Diák karakterei, Daci Laci, Pipi a görl, Mr. Zöld furcsa kalandjai, Kuksi, Hekus Lonci, Dörmögő Dömötör, Mokány Miska, Hangtalan Heti Híradó, Henye Henrik, Jumbo, Csuda Jóska, Kriti Karcsi, Talál Tamás, a Jó Emil, a Derelye-ikrek, Pimf Pali, Miki és Muki, Brumm-Brumm Bandi, Ferkó és Gyurkó, Kartárs Károly, Füles, Duda Dani, Jucika, Peti, Csutak kartárs, Szomszéd Balázs, Bálint bácsi, Ámor, Feltalálók és felfedezők, Ferkó-Filkó, Paprika, Suba Huba és Lazul Vazul határőrök, Tücsök, Fotós Mari, Tóni bácsi, Pindurka és Fifi, Kajla, Oszkár, Buksi, Berci, Nagy emberek kis történetei, Tomi, Ádám és Éva, Éva, Gogó, Szuki, Orpheus az alvilági, Seft, Semmi Áron, Zebulon az apolitikus, Dilidodó.

Mintaoldal:

magyarstrip_prev1.jpg

Kóber Leó képes történetei

Kóber Leó képes történetei

Kóber Leó képes történetei

Kóber Leó (1876-1931) a magyar képregény egyik úttörőjének tekinthető. Brünnben született, hosszú éveken át élt Münchenben és Párizsban, és Amerikában halt meg, de mindvégig magyar művésznek vallotta magát. Noha eredetileg festőművésznek készült, hamar kiderült, hogy igazi tehetsége az alkalmazott grafikában és illusztrációban tud kibontakozni, plakátokat, reklámokat, karikatúrákat készített osztrák, német, francia és magyar lapok számára. És ezek között bőven akadtak képaláírásos történetek is. A képes történetek mesélését folytatta az első világháború alatt is, amely alatt mindvégig frontszolgálatot teljesített, majd 1921-től az óceánon átkelve is. Sőt itt alkotta meg az első igazi magyar nyelvű szóbuborékos képregénysorozatot, Mr. Zöld furcsa kalandjait.

Fekvő A5-ös méretű, 100 oldalas kiadványunk különleges válogatás, hiszen mind a hazai, mind a külföldi sajtóban megjelent munkáiból válogat, kiemelve az alkotó sokoldalúságát. A fekete-fehér kötet 150 példányban készült, és a 2021. június 26-i Képregényteraszon lesz először kapható, majd bekerül szokásos partnereink webshopos kínálatába. A kiadvány borítóára 2.600 forint, amiből rendezvényeken engedményt adunk.

koberleo.jpg

A címlapon szereplő rajz eredetileg a L'Assiette au beurre című francia élclapban jelent meg 1908-ban.

kl_prev_1.jpg

A bevezető képtörténet a Fidibuszban jelent meg 1906-ban.

kl_prev_2.jpg

Telefonbeszélgetés, megjelent a bécsi Die Musketében, 1906-ban.

kl_prev_3.jpg

Ősrégi történet új képekkel, megjelent a bécsi Die Musketében, 1907-ben.

kl_prev_4.jpg

Sport a színpadon, megjelent a német Lustige Blätterben, 1910-ben.

kl_prev_5.jpg

Vita a békéről, megjelent a Borsszem Jankóban, 1916-ban.

kl_prev_6.jpg

Az 1917-ben kiadott Hadsegélyező kártya lapjaiból.

kl_prev_7.jpg

Az 1918-ban kiadott Háborús ABC-ből.

kl_prev_8.jpg

Egy régi sanzon, megjelent az amerikai Shadowland című filmes magazinban, 1922-ben.

kl_prev_9.jpg

Mr. Zöld furcsa kalandjai, megjelent az Amerikai Magyar Népszavában, 1930-ban.

Manfredi-Mauro: Muzsik

Manfredi-Mauro: Muzsik

Manfredi-Mauro: Muzsik

Oly távol vannak már a hidegháborús évek, és mégis közel. Képzeljük el egy pillanatra, hogy létezhetett a vasfüggöny túloldalán egy szovjet titkos ügynök, aki ugyanolyan tökéletes kémként tevékenykedett, mint James Bond. És úgy hívták, hogy... Muzsik!

A Nero Blanco Comix idei utolsó kiadványa egy kémtörténet a hatvanas évekből. Írója az a Gianfranco Manfredi, akitől magyarul már két epizódot olvashattunk a Suttogó Szél című sorozatból (kiadó: GooBo), rajzolója pedig a kiváló brazil Pedro Mauro.

A 112 oldalas, A5 méretű, fekete-fehér képregény megjelenését az év végi rendezvényekre terveztük (Szegedi Képregényfesztivál, Hungarocomix), ám mivel ezek a legújabb járványügyi intézkedések miatt várhatóan elmaradnak, egyelőre a terjesztőinknél lesznek kaphatók (Fumax/Comicsinvest, Képregénymarket, Fantasmania).

A kötet borítóára 2.275 forint.

A kiadvány nálunk elfogyott, terjesztőknél még kapható. Utánnyomás nem lesz.

muzsik_borito.jpg

Accatino-De Nanni: Egy ködös kisváros

Accatino-De Nanni: Egy ködös kisváros

Accatino-De Nanni: Egy ködös kisváros

A szeptember 27-i 16. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon lesz először kapható harmadik olasz krimi jellegű képregényünk. A 112 oldalas, fekete-fehér, A5 formátumú kötet fogyasztói ára 2.275 forint, rendezvényeken kedvezményesen árusítjuk.

A kiadvány nálunk elfogyott, terjesztőknél még kapható. Utánnyomás nem lesz.

kisvaros_borito.jpg

Boisbonnard egy átlagos francia vidéki kisváros, amelyet elborít a végtelenül elhúzódó őszi köd. A szorgalmas hétköznapokat és a nagy álmokat hirtelen megzavarja egy fiatal lány erőszakos halála, és szörnyű gyanúkat ébresztve szétzilálja a város minden lakójának életét. Húsz évvel a rettenetes események után valaki rászánja magát, hogy elmerüljön a múlt rejtélyeiben, és végre eloszlassa a ködöt Boisbonnard felett.

kisvaris_prev1.jpg

kisvaris_prev2.jpg

kisvaris_prev3.jpg

kisvaris_prev4.jpg

kisvaris_prev5.jpg

kisvaris_prev6.jpg

 

süti beállítások módosítása